Miért kell egy cégnek weboldal?
2019-2020. Az online világ kellős közepében éljük a mindennapjainkat. Még ha Ön nem is, de környezete valamilyen szinten biztosan. Mondhatjuk, hogy mi nem internetezünk, de mások igen. E-maileket írunk és olvasunk, és ha információra van szükségünk, biztosan megnézzük a neten, még ha nem is a nap 24 órájában lógunk a hálón. Elég csak kimenni az utcára és figyelni az embereket. Számolni, hogy a szembejövők közül hánynak van a kezében a mobiltelefon. Esetleg a buszmegállóban megnézni ugyanezt az arányt. Ugye nem kell ehhez most kimenni a lakásból, hogy meggyőződjünk róla, látjuk nap mint nap. Ebben élünk. Hogy jó ez vagy sem, azt mindenki el tudja dönteni. Egy valami tény, nem tudjuk figyelmen kívül hagyni, nem tudunk elvonatkoztatni teljesen, mert belekúszik a mindennapjainkba.
Ebben a cikkben arról szeretnék beszélni, hogy miért fontos egy cég tulajdonosaként vagy egy vállalkozás vezetőjeként egy weboldalt készíttetni abban az esetben, ha még nem rendelkezik vele.
Ha tetszik, ha nem, a fent leírtak miatt mindenképpen szükséges az online jelenlét a cégének. Akkor is, ha tele van munkával, akkor pedig pláne, ha csak kéthavonta csörren meg a telefon. Attól, hogy valaki képviselteti a cégét üzleti szempontból az interneten egy weboldallal, még nem lesz internetfüggő, még nem vesz el időt a családjától, nem kell a közösségi oldalakat látogatnia stb. Viszont tudomásul kell venni: a gazdasági szféra egy örök verseny. Vannak konkurensek, vannak "ellenfelek". Ha ezek az ellenfelek túl sokan lesznek és mindegyik erősebb, mint mi vagyunk, akkor az a vállalkozás, amire sokszor egy élet munkáját fektettük, egész egyszerűen szépen, csendben elhal. És tudják, mi a szomorú? Hogy sokan nem tudják, nem értik miért.

Elmesélek egy történetet. Volt az életemnek egy időszaka, amikor különböző műhelyeket látogattam, mert kemikáliákat forgalmazott a cégem. Egyik nap két gumijavítónál jártam, akikhez egymás után mentem be. Ismertem már őket. A kettő között nagyjából 1 km volt a távolság, az egyik az utcafronton volt, míg a másik ugyanannak az főútnak egy bekötő utcájában. A főutcainál 7-8 autó állt (!), 4 embert láttam tüsténkedni az autók körül, nem kis sebességgel. Bementem a főnökhöz, mondtam neki, hogy visszajövök inkább később, mert látom, pörgés van. Ne, válaszolta, ha itt vagy, maradj, beszéljünk, mert teljesen mindegy mikor jössz, ugyanilyen forgalom lesz. (Az igazsághoz tartozik, hogy pont "évszakváltáskor" mentem, télire átállás volt a feladatok nagy része.) Mikor végeztünk megkérdeztem, nyár közepén is ilyen hajtás van? - Nem, akkor azért valamivel kisebb a pörgés, de 2-3 autó mindig áll bent. 
Oké, mentem a másik céghez, emberem kint cigizik az alkalmazottal és a mamájával, aki szintén a cégnél tevékenykedett, ő végezte az adminisztratív feladatokat. Hát ti? - kérdem. Ebédszünet? Az - válaszolta. Már reggel óta, és ahogy szokott, estig fog tartani. Nincs meló, nem jön be a kutya sem csontot koldulni, nem hogy autós. De hát szezon van - mondom. Tök mindegy - feleli, a Tibit is el kell küldenem hamarosan, mutat az akkor már bent sepregető kollégára. Még a bérét sem termeljük ki. Mindent elvisz a ##### cég. (a nevét nem írhatom le) - De miért? Hogyhogy nincs ügyfél? Hirdeted magad valahol? - Nem. - Újság, szórólap a környéken? - Nem. Pénzkidobás. - Internetes hirdetés? - Nincs.  - Weboldalad? - Zsoltikám, hagyjál már, nem kell nekem hirdetés, 20 éve itt vagyunk az utcában, mindenki ismer. Az egész város.

Nos, összességében nincs ebben a sztoriban semmi érdekes, semmi csavar, semmi thriller, egy teljesen egyszerű hétköznapi dolog. Adott két cég. Az egyikről tudom, hogy kéthetente megjelenik a xxxx újságban, ami 80 ezer példányos és ingyen dobják a postaládákba. Emellett van egy weboldala, amit 200 ezerért csináltatott meg, 100-at meg ráköltött a keresőoptimalizálásra, azóta gyakorlatilag évente kis anyagi ráfordítással szinte minden kulcsszavával a top3-ban van a keresőkben. Dőlnek hozzá az ügyfelek. Van kérdés? Aki nem ismeri fel a mai világban, hogy mennyire fontos az online jelenlét egy cégnek, az szépen, lassan de biztosan lemarad a versenytársaktól. Mert ha ma még minden jó is, a holnapról nem tudhatjuk ugyanezt.

A vállalkozásból élők 90 %-a tisztában van ezzel, őket nem kell meggyőzni, hogy egy prosperáló cégnek vagy egyéni vállalkozónak miért kell weboldal. Mi azokra a kifogásokra adjuk meg a választ, amit azok az emberek mondanak érvként egy tárgyalás során, akik elzárkóznak az internet világától és nem is akarják, hogy „bekebelezze” őket ez a világ. 
De lássuk a leggyakoribb kifogásokat:

- Tele vagyok munkával, így sem győzöm. Azért nem kell weboldal, hogy csörögjön a telefon és le kelljen mondani a munkákat, mert nincs időm. 

Biztosan mindenki emlékszik még arra az időszakra, amikor a „szakik” egymás alá licitáltak a munkadíjban, hogy megkapjanak egy feladatot, akkora volt a konkurencia. Építőipari vállalkozások ezrei mentek csődbe. Ez mára megváltozott, lassan annyit kell várni egy vízvezeték-szerelőre vagy egy burkolóra, mint egy csípőprotézis műtétre. Oké, most ez a helyzet. De mondja meg, egy olyan befektetést, ami szükségessége megkérdőjelezhetetlen és előbb-utóbb úgyis sor kerül rá(weboldal készítés), mikor könnyebb megvalósítani? Akkor, amikor fut a szekér és telik rá, vagy akkor, amikor kolduljuk a munkát? Hát persze hogy a csúcson! Ugyanis nem tudjuk, mit hoz a holnap. Ma van munkánk, talán előre fél évre is be vagyunk táblázva, de látjuk a jövőt is? A gazdaság és a fizetőképes kereslet egyszer szárnyal, egyszer a béka is ráül. Nem tudjuk mit hoz a holnap, így jó, ha felkészülve várjuk a rosszabb időszakokat is, és akik idejében gondolkodtak és terveztek, bebiztosítottak, azoknak akkor is csörögni fog a telefonja, amikor a másik kolléga már az alkalmazotti álláshirdetéseket böngészi.
- Majd ha nem lesz ennyi munkám, akkor elgondolkodom rajta, hogy kell-e nekem weboldal.

Ez így, ebben a formában rosszul is hangzik, és a gondolat sem helyes. Egy weboldal elkészítéséhez pénz kell. Először a megépítéséhez, aztán az optimalizálásához. Vajon, amikor nincs munkája valakinek, ezeket az anyagi terheket egyszerű lesz finanszírozni? Valószínűleg nem. Arról nem is beszélve, hogy amíg a weboldal elkészül és elkezdődik az optimalizálás, hogy megtalálhatók legyünk az interneten, hónapok telhetnek el, de egy-egy erősebb, nagyobb versenyben lévő szegmensben akár fél év vagy évek is rámennek arra, hogy érdemi helyet foglaljunk el kulcsszavainkra a Google találati listáján. Minél idősebb a weboldala, annál erősebb lehet, így minél hamarabb készítteti el, annál korábban érik majd el az interneten kereső ügyfelek. Ezért kell akkor belevágni, amikor még minden szárnyal.

- Mit fognak rám mondani, ha nem vállalom el a felkéréseimet azért, mert nincs időm? Akkor minek legyen weboldalam, hogy ne vegyem fel a telefont?

Fentebb már írtam erről. Ma van, holnap lehet, hogy nem lesz munka. De! Én még egyetlen szakembert sem ítéltem meg negatívan azért, mert nem vállalt el egy munkát, mivel nem volt szabad kapacitása. Ez az én szememben azt jelenti, hogy jó szakember és sokan keresik, sok projektje van folyamatban és a jövőben betáblázva. Ez sosem negatív egy szakember viszonylatában. A szakembernek pedig nem rossz a több megkeresés, mert bármilyen csúnyán is hangzik, de ebben az esetben válogatni tud a munkák közül. Több megkeresés, több merítési lehetőség, nagyobb hozammal kecsegtető munkák akadhatnak horogra. Miért baj az, ha nem 2-3, hanem 10 megkeresésből kell kiválasztani, melyik munkát vállalja el? Ezt a kifogást sosem értettem.

Folytatjuk…


expressz-weboldalkeszites.hu - Minden jog fenntartva 
Kapcsolat:
Telefonszám: +36 70  940 3341
Barna Zsolt +36 70 940  3341
email: 
expresszweboldalkeszites@
gmail.com


Áraink:
Arany csomag
Ezüst csomag
Bronz csomag
webáruház készítés
Hívjon most!